Jegesmedvék Zürichben

A Jegesmedve őrs (Somával kiegészülve) zürichi magyar cserkészeket “kutatott fel”.
Az ő beszámolójukról olvashattok a hajtás után.

Egy hétvége Zürichben

Október 23-án hajnalban nyolcan indultunk útnak, hogy felkeressük zürichi magyar cserkésztestvéreinket. A távot a csapatban már kultikussá vált, parancsnokunk fehér kisbuszával tettük meg. A látogatás eredeti oka az volt, hogy egyik őrstársunk a segédtiszti képzésen azt a feladatot kapta, hogy keressen föl egy külhoni magyar cserkészcsapatot. Szerencsére úgy gondolta, hogy egyedül ennek a feladatnak a teljesítése nem lenne az igazi, ezért az egészből egy őrsi portya kerekedett ki, a Jegesmedvék történelmének második nagyobb portyája, ugyanis néhány évvel ezelőtt a Magas-Tátrát hódítottuk meg. Az út kifejezetten jó hangulatban telt, bár nem telt zökkenőmentesen. A német határon körülbelül két óra várakozás után sikerült áthaladnunk, ugyanis a rendőrök minden második autót kiszedtek a sorból és alaposan átvizsgálták. De ez a több órás csúszás sem tántorított el minket attól, hogy beugorjunk Münchenbe. A csapat nagy része a BMW múzeumot látogatta meg, de volt aki a város más jellegzetességeit vette célba. Valamikor éjfél, és egy óra körül értünk Zürichbe, szállásadónk, a helyi cserkészcsapat parancsnoka, azonban még mindig talpon volt, finom vacsorával várt minket. Itt hogy mondjak néhány szót róla. Volt neki egy vendégkönyve, amibe természetesen nekünk is be kellett írnunk magunkat, de fellapoztuk a korábbi oldalakat is. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy ez a vendégkönyv telis-tele van ismerős nevekkel. Majd megtudtuk, hogy 2012-ben ez a svájci csapat a csillaghegyiekkel táborozott együtt. Ekkor hangzott el először több szájból is hitetlenkedve, hogy ,,nem hiszem el, hogy ilyen kicsi a világ”. A szombat délelőtt városnézéssel telt, majd részt vettünk az ottaniak őrsgyűlésén. Érdekes, hogy míg nálunk egy őrsi csak az őrs körében zajlik le, addig ott ez szinte csapatprogram. A rengeteg játékon túl, lázasan készültünk a másnapi megemlékezésre is, ugyanis a Zürichi Magyar Egyesület által szervezett 23-ai megemlékezéshez a cserkészek is hozzá szoktak járulni egy ,,blokkal”. Este a helyiek vezetőségével kerestünk fel közösen egy külvárosi pubot, ahol rengeteg érdekes dolgot hallhattunk a kinti életről. Például, hogy a fiatalok szombatonként magyar iskolába járva sajátíthatják el azokat a dolgokat, melyek elősegítik, magyarságuk megtartását. Később ismét több szájon is kiszaladt: kicsi a világ! Ugyanis kiderült, hogy az egyik srácnak Pilisszentlászlón, míg az egyik lánynak Budakalászon vannak rokonai. Másnap már délelőtt elkezdődött a ,,megemlékezéssorozat”. Először a tóparton a kopjafánál volt koszorúzás, majd a város egyik templomában lezajlott egy ökumenikus istentisztelet, több száz magyar részvételével. Végül sor került az ünnepélyre, ahol Wittner Mária megrázó gondolatai után mi is felléptünk. Márai Mennyből az angyal című versének elszavalása után képvetítéssel és idézetekkel készültünk. Végül pedig a cserkészekkel közösen elénekeltünk az Elindultam szép hazámból kezdetű népdalt, ezzel zárva a megemlékezést. Hazafele még megálltunk Laufenben, elhozni az idei ajándékbakancsokat, Találkoztunk Meindl nénivel is, azzal a Meindl nénivel, akinek bakancsait 400 frankért árulják Svájcban (kb. 120000 ft). Ezek után még megálltunk egy gyors fürdésre Mondseenél, majd hétfőn, késő este egy nagyon tartalmas hétvégével a hátunk mögött érkeztünk haza Budakalászra.