Cserkészcsapat 2017

Tábori beszámoló

Cserkésztábor a Tisza partján

Az immáron 200 fős budakalászi cserkészcsapat 25 év óta minden évben nagyszabású nyári nomád táborozást szervez. Az 50 fős fiatal önkéntes vezetőség igen gazdag programokkal várta idén is a táborba indulókat.

Szent Lőrinc könnyei ebben az évben Tiszajenő közelében találták az 1111. sz. Szent István
Cserkészcsapatot, akik a település melletti nagyrétről gyönyörködhettek a hullócsillagzáporban. A legközelebbi mesterséges fényforrástól több kilométerre sátrazó cserkészek a fényszennyezettség teljes hiányában szemlélhették csillagok százait, hullókat és fenn maradókat egyaránt.

Tiszajenő nagyrétje, mely a Hortobágyi Nemzeti Park gondozásában áll, ideális otthona volt két hétre a 200 fős csapatnak. A rét, amelyről időről időre szarvasmarhák tévedtek a sátrak közé, nagy szabású játékoknak biztosított helyszínt, a folyó partján húzódó ligetes erdősáv a sátraknak és más kiszolgáló építményeknek adott otthont, a Tisza pedig kellemesen hűsítő vízével várta a csobbanni vagy evezni vágyókat.

Vízi tábor lévén fontos szerepet kaptak a kenuk és kajakok. Nem csak azért, mert az őrsök nagy része vízen indult több napos kirándulásokra, úgy nevezett portyákra, de a mindennapos fürdőzés elengedhetetlen elemeivé is váltak a csónakok, sőt a szomszédban táborozó német cserkészcsapattal együtt egy napos evezésre is vitték a két csapatot.

A bajorországi Laufen város cserkészcsapata és a budakalászi cserkészek között évtizedekre visszanyúló baráti kapcsolatokat az idei közös tábor még szorosabbra fűzte. Segítettek már magyar cserkészek többször a laufenieknek környezetvédelmi munkákban, és volt már korábban is közös tábor szintén a Tiszánál, bár annak lassan 15 éve. Az újabb generációk új kapcsolatokat építettek, akik pedig már korábban is találkoztak a német csapattal, azok örömmel találkoztak régi barátaikkal.

A német cserkészeken kívül a budakalászi szülők is meglátogatták a tábort. Augusztus 12-én nyílt nap keretében mintegy 100 szülő látogatott el a táborba, ahol 18 bográcsban főztek az őrsök és szülők csapatai. Külön öröm volt, hogy Budakalász új plébánosa, Kelemen László, Laci atya, az egész hetet a csapattal tudta tölteni és egy napra még korábbi plébánosunk, Józsi atya is el tudott látogatni a táborba.

Táborunk fotóiból és videóiból összeállított táborvetítésre sok szeretettel hívjuk az
érdeklődőket és a csapathoz csatlakozni kívánó új jelölteket 2017.szeptember 29-én pénteken 18 órakor a szentistvántelepi templomba.

Csondor Péter
cserkészvezető